Hívj minket:
06 70 384 7531
Írj nekünk:
info@puretonemusic.hu
Gyere el hozzánk:
1117 Budapest, Budafoki út 111-113
06 70 384 7531
info@puretonemusic.hu
1117 Budapest, Budafoki út 111-113
Handpanoktató, zenész,
MAG Instruments társalapító,
Pure Tone Handpan School alapító
ám a handpannel való első találkozásomra csak a gimnázium utolsó éveiben került sor.
A családommal a Deák téren sétálgattunk, itt találkoztam Pável Norbi handpan-művésszel, aki ebben az időben az elsők között foglalkozott utcai handpan-zenéléssel itthon. Ő volt az akivel először beszélgettem el erről az akkoriban szinte teljesen ismeretlen hangszerről.
Később nagybátyámnál, az erdélyi Kolozsváron vendégeskedtem, amikor szintén egy handpanes utcazenészbe botlottam.
Annyira elbűvölt kezeiben ez a fém “UFO”, hogy minden kamaszos szégyenlősségemet levetkőzve letelepedtem mellé, sőt, azt is megengedte, hogy én is kipróbáljam. Hazafelé már a térdemen ügyesítgettem a balkezes technikámat…
Ezekben az években már zenéltem, gitározni tanultam. Míg az izgalmas gitárórákat élvezetesnek találtam, addig a szolfézzsal inkább meggyűlt a bajom.
Zenetanárom úgy jellemzett, hogy amennyire tehetséges vagyok, annyira lusta is – a számomra nagyon száraz tananyagrészek miatt érdemeltem ki az utóbbi jelzőt.
Capoeiráztam is, amelynek szintén esszenciális része a zene, az egzotikus dobok, amelyekben szintén sok örömömet leltem.
Természetesen anyagilag nem engedhettem meg magamnak, hogy handpant vásároljak, hiszen világszinten is kevesen gyártották a hangszert és az árak, a várólisták még nem tették ezt lehetővé.
Ehelyett szinte mindent elolvastam róla, amihez csak hozzáfértem: kommentszekciókat és fórumokat böngésztem, illetve olyan hangszereken tanultam játszani, amelyekről tudtam, hogy jól szólnak handpannel együtt is – állandó vendég voltam az Ethnosound üzletében is, ahová bejártam hangszereket “simogatni”.
Ebben az időben nagyapám segítségével megépítettem az első handpanemet is. Olyan lett, amilyen, ám ez a kis áttörés is nagyon meghatározó és bátorító volt számomra. Nagyjából ekkor ismerkedtem meg barátommal és későbbi üzlettársammal, Hársfalvi Ricsivel is. Ezután már ketten barkácsoltunk handpaneket annak a Waldorf iskolának a technikatermében, ahol éppen tanult.
Ez mindenképpen a fontos találkozások időszaka volt, hiszen Szombathelyi Patrik és Dankowsky Áron is felbukkant az életemben, akik már egészen tapasztalt handpan zenésznek számítottak akkoriban. Egy budapesti jazz bárban ültünk le először négyen, ekkor merült fel a későbbi MAG Instruments ötlete is.
Ekkor még külön utakra indultunk – én egyetemre, ahol média dizájnt tanultam, amit szintén sikerült a handpanek irányába hajlítanom. A srácokkal rendszertelen emailekben tartottuk a kapcsolatot, mígnem az élet újra összeterelt bennünket. Elszántuk magunkat és Ricsivel Győrbe, a többiekhez költöztünk, ahol szabadon dolgozhattunk egy bezárt szeszgyár kissé romos, ám “csak a miénk” területén.
A csodák és kísérletek időszaka volt ez, a lassú, de eredményes tanulásé, mind az üzletben, mind a handpan készítésben és hangolásban. Szakmailag rengeteg tudást kaptunk Farcas Mariustól, egy romániai-magyar handpan-készítő inastól, aki Hollandiából érkezett hozzánk és volt szerencsénk vele dolgozni, tőle tanulni. Marius az évek során nemcsak egy mentorrá, de szinte testvérré vált számomra. Ezidőtájt adtuk el első hangszereinket is és úgy tűnt, hogy lassan megalakul a profi MAG Instruments.
Kiss Benedek is csatlakozott hozzánk, aki a vállalkozás üzleti részét rakta össze és szedte ráncba; egyre több hangszert tudtunk gyártani, emelkedett a minőség, sőt, bővítettük a portfóliónkat is.
Ma már egy jóval nagyobb csapattal dolgozunk a MAGnál, igaz, én nehéz szívvel, de 2023-ban abbahagytam a hangszerkészítő munkát és új szerelmet találtam a Pure Tone handpan iskolában, amelynek a története csak ekkor kezdődött.
Ugyanazt keresem a tanításban és a handpan iskola alapításában, amit kerestem az interneten, a nagyszüleim kertjében és később a MAG Instruments alapítójaként is. Újat alkotni a semmiből, felfedezni és rendszert kreálni, amely fejlődik, virágzik, él.
Szerencsésnek tartom magam, hogy a mai napig átélhetem ezt az izgalmat zeneírás közben, de azért is, hogy azon úttörők között lehettem, akik Magyarországon először nagyon magas színvonalon készítettek handpaneket.
A handpan varázslat, megszólaltatni pedig öröm és kaland: erre szeretnék lehetőséget és tudást adni minél több embernek.
Sok szeretettel várlak a kezdő handpan workshopon és a handpan tanfolyamon.
© 2024 Minden jog fenntartva. A kényelmes és biztonságos online bankkártyás fizetést a Stripe biztosítja.