Barion Pixel

Handpan Élménynap – Az első hang

Egy napos, meditatív zenei élményprogram, ahol bárki átélheti a handpan első érintésének varázsát – zenei előképzettség nélkül is.
Ez a kis létszámú nap azoknak szól, akik egy különleges hangszerrel, intuitív játékosságon és közös zenélésen keresztül szeretnének kapcsolódni a zenéhez – felszabadultan, saját tempóban.

Kinek szól ez az élménynap?

Régóta vonz a zene világa, de sosem volt lehetőséged igazán belevágni.

Szeretnél közelebbről megismerkedni ezzel a különleges, ufószerű hangszerrel.

Aktív kikapcsolódásra vágysz – belemerülnél egy meditatív, flow-alapú zenei élménybe.

Mit kapsz, ha eljössz?

Saját élményt

Első kézből tapasztalhatod meg, milyen érzés handpanozni – akkor is, ha még csak most ismerkedsz a hangszerrel, és nem tudod, neked való-e.

Alap ütéstechnikákat

Megtanulod a két legfontosabb alapmozdulatot, amelyekre minden további játék épül – ezzel már önállóan is tudsz majd gyakorolni.

Közös zenélés ereje

Az élménynap játékos és felszabadító formában fejleszti a ritmusérzéket, zenei önkifejezést és a másokra való odafigyelést. A flow-élmény garantált.

Sikerélményt

Megmutatjuk, hogyan szól szépen a játékod már az első alkalommal is – zeneelmélet nélkül, szívből és jelenlétből.

A helyek gyorsan betelnek – az élménynap intimebb hangulatban, maximum 10 fővel zajlik.

Miért érdemes eljönnöd?

🤝 Limitált, figyelmes légkör

Barátságos, laza hangulat – kis csoportban, egyénileg figyelünk rád minden lépésnél.

🧘 Stresszoldás és feltöltődés

Ez nem csak egy zenei program, hanem egy hétvégi élmény. Kikapcsol, feltölt, és segít lelassulni – miközben valami újat tanulsz.

🎼 Élményalapú tanulás

Nálunk az első perctől zenélsz. Oktatóink különböző hangszereken kísérik a közös játékot, így segítve az elmélyülést és a flow-élményt.

🎓 Zene, amit mindenki átélhet

Tömör, szakszerű, ám mégis alapos ismereteket adunk át, melyekkel akár a nulláról kezdve is hatalmas élményekkel térhetsz haza.

Kezdő tananyag

Nincs szükség előképzettségre. Az anyag tömör, mégis tartalmas – pont annyi, amennyi élményt és lendületet ad a folytatáshoz.

🔄 Átfogó, jól felépített tananyag

A hangszer történetétől az első ütésekig, majd egy egyszerű, de zenei élményt adó dal megszólaltatásáig haladunk – lépésről lépésre.

Képernyőfotó 2023-09-24 - 17.51.28

Mitől különleges a Handpan Élménynap?

🥁 Intuitív hangszer, ösztönös élmény

A handpan egyszerre ütős és dallamhangszer – játékos, meditatív, és bárki számára megszólaltatható. Nincs jó vagy rossz hang, csak a pillanat.

🌈 Együtt zenélés, nem teljesítménykényszer

Türelmes, figyelmes oktatóink végigkísérnek az első lépéseken. Nem kell tudnod zenélni – csak jelen lenni, és nyitottnak maradni az élményre.

🎵 Meditatív, harmonikus hangzásvilág

Az élménynapon  többféle skálát is kipróbálhatsz – például a közkedvelt D Kurd hangolást –, amelyek már az első érintésre is szépen szólnak.

🌟 Prémium hangszerek – valódi választási lehetőség

Az élménynapon 8–9 különböző skálájú handpant próbálhatsz ki – mindegyik a MAG Instruments csúcsminőségű, kézzel készített modelljei közül való.
Ez ritka lehetőség: ennyi különböző hangzásvilágot ritkán lehet egy helyen meghallgatni és megtapasztalni.

Nem kell választanod „vakon”:
minden skálát kipróbálhatsz, és átélheted, hogy melyik rezonál leginkább veled.

Emellett a nap folyamán szakértőként végig ott leszünk, hogy minden kérdésedre válaszoljunk – akár a skálákkal, kiosztásokkal, mutáshangokkal, alsó hangokkal vagy az anyaggal kapcsolatban.
Ha később hangszert vásárolnál vagy bérelnél, ez a nap valódi segítséget nyújt, hogy tudatos döntést hozz.

_DSC4091

Éld át velünk a közös zenélés erejét!

Mit élhetsz át, ha velünk tartasz?

Kapcsold ki a zakatoló gondolatokat – és merülj el a hangok áramlásában.

Engedd, hogy a zene vezessen – és egyszer csak azon kapod magad: együtt alkotsz másokkal, egy ritmusban, egy térben, egy jelenben.

A közös zenélés felszabadít – és ha elakadnál, ott leszünk. Oktatóink figyelme, a hangszerek hangja és a flow élménye végigkísér.

Ez az élménynap kezdőknek szól – tízfős kis csoportban, egyedi élménnyel, személyes figyelemmel.

A zenélés hosszabb távon is hat rád

Képernyőfotó 2023-09-24 - 17.41.05
Képernyőfotó 2023-09-26 - 13.28.44

Éld át a közös zenélés örömét!

Az élménynap felépítése – így zajlik a szombati program

🟡 Délelőtt 10:00–12:00 Ráhangolódás és első sikerélmény

1. Mini koncert és ráhangolódás

A napot egy rövid élő handpan koncerttel indítjuk, hogy már az első percekben átélhesd a hangszer varázsát. Bemutatkozás, rövid történeti áttekintés és ráhangolódás – meditatív jelenléttel.

2. Alaptechnikák elsajátítása

Elsajátítjuk az alap ütéstechnikákat, kéztartásokat és a hangképzést. Megtanulod, hogyan születik meg a tiszta, zenei hang – ez lesz az alap, amire építkezünk.

 

3. Skálák bemutatása és kipróbálása

Miután már magabiztosabban szólaltatod meg a hangszert, oktatóink bemutatják a különböző handpan skálák hangzását. Ezután időt hagyunk, hogy kipróbálhasd őket, és kialakuljon benned, melyik rezonál leginkább veled.
(A tanulás a D Kurd skálán zajlik, de több skála is elérhető marad az élménynap alatt.)

 

4. Első kompozíció és zenés játék

Egy egyszerű, intuitív dallamot tanulunk meg – garantált sikerélmény már az első alkalommal. Ezt improvizatív, játékos zenei gyakorlatok követik. A foglalkozás közben – a csoport igénye szerint – egy rövid szünetet is tartunk.

🍲 12:00–13:00 Ebédszünet

A környéken több hangulatos étterem és kávézó található, de akár hozott ebéddel is megpihenhetsz a stúdióban. Ez az óra a töltődésé, kötetlen beszélgetéssel, csendes elvonulással – ahogy épp jól esik.

🔵 Délután 13:00–15:00 Elmélyülés és közös flow

5. Ismétlés, finomítás, dinamika

Ráhangolódás után újra átvesszük a tanult technikákat, finomítjuk a hangzást és elkezdünk tudatosabban figyelni az árnyalatokra és a ritmusra.

 

6. Második kompozíció vagy továbbfejlesztés

Egy újabb dallammal bővítjük a repertoárt, vagy mélyebbre megyünk az első kompozícióban – már nagyobb zenei érzékenységgel.

 

7. Közös zenélés, többszólamú játék

A zárás egy közös flow-élmény: a résztvevők együtt zenélnek, több szólamon, oktatói kísérettel – igazi zenei jelenlét

+1. Kotta és jegyzet utólag

A tanult anyagokat emailben is megkapod – handpan kotta és jegyzet formájában, hogy otthon is folytathasd az utad.

Tarts velünk a Handpan Élménynapon!

Rólunk

Szia, Bognár Péter vagyok.

2014 óta handpanezek – számomra ez a hangszer nemcsak eszköz, hanem egy különleges kapcsolódási forma önmagamhoz, másokhoz és a jelen pillanathoz. Az elmúlt évek során a MAG Instruments egyik alapítójaként vettem részt egy nemzetközileg is elismert handpan műhely felépítésében, miközben itthon egy aktív közösség is formálódott körülötte.

A tanításban nem csupán a tudás átadása motivál, hanem az a közös felfedezés, amit a zene élménye hoz létre. Fontos számomra, hogy aki eljön, valódi élménnyel, inspirációval és lendülettel térjen haza.

A kurzusokat támogató, játékos és figyelmes légkör jellemzi – ahol nincs nyomás, csak jelenlét és zene.

Szeretettel várunk, ha kipróbálnád, mit jelent jelen lenni a zene áramlásában.

Fedezd fel a benned lévő muzikalitást!

Galéria

Rólunk mondták

Füredi Gábor

„Nem kell előzetes zenei tudás hozzá. Bárki, aki szeretné megismerni a hangszert, készségszinten el tudja sajátítani a használatát, akár pár óra alatt.”

Dohandi Viktória

„Nagyon szeretem a lágyságát, szívhez, lélekhez szól, nagyon finom jó energiája van, extatikus, meditatív élményt ad.”

 

Szabó Zita

„Teljesen meditatív állapotba kerültem, nagyon jó tapasztalat, jó testközelből megismerni a handpant, mindenkinek ajánlom, aki szeret hangszerekkel kísérletezni.”

Zámolyi Laura

„A közös zenélés élménye miatt jöttem. Magunkat is megleptük, hogy milyen gyorsan tanulunk, szívből ajánlom bárkinek.”

Balogh Éva

„Előképzettség nélkül, részt tudok venni egy olyan megnyugtató, meditatív közösségi zenei élményben, ami összeköt és amit mindenki élvez.”

Csarnai István

„Kezdő barát hangszer és nagyon kellemes a hangja. Nagyon jó közösségi élmény volt az együtt zenélés. Bárkinek ajánlom, aki szeretne valami újat kipróbálni.”

Zebi Ábrahám

„Minden előképzettség nélkül ki lehet próbálni. Hatalmas flow élményt ad, pár perc közös gyakorlás után teljesen magával ragad.”

Szakács Marianna

„A hangja a lelket szólítja meg és könnyen flow élményt ad, amiben az ember el tud merülni és szépen ki tud benne teljesedni.”

 

 

 

Ágoston Péter

„Lágy, letisztult hangzása van. A workshop könnyen követhető, alapokat szerezni kiváló lehetőség. Bárkinek tudom ajánlani.”

Az élménynap részletei

1. Időtartam

Az élménynapon legfeljebb 10 fő vehet részt – két blokkban: délelőtt 10:00–12:00 és délután 13:00–15:00 között.
A két blokk között 1 órás ebédszünetet tartunk – így jut idő a kikapcsolódásra és feltöltődésre is.

2. Helyszín

1117 Budapest, Budafoki út 111–113
(A pontos odajutást emailben küldjük sikeres jelentkezést követően.)

3. Részvételi díj

A Handpan Élménynap ára 39.990 Ft, amely tartalmazza a hangszerek használatát, a kottaanyagot és az egész napos programot.
Az aktuális időpontokat a jelentkezési űrlapon találod.

4. Mit hozz magaddal

Minden szükséges eszközt – hangszert, ülőpárnát, állványt és lábtámaszt – mi biztosítunk.
Amit érdemes hozni: kényelmes ruha, saját kulacs vagy víz, esetleg jegyzetfüzet. Papucs nem kötelező, de jól jöhet. Semmi extra nem kell – csak te és a kíváncsiságod.

5. Parkolás

A környéken a parkolás ingyenes, hétköznap esténként és hétvégén is.
Szombat–vasárnap általában könnyű helyet találni közvetlenül az épület előtt.
Hétköznap esti workshop esetén érdemes egy kicsivel korábban érkezni, mivel ilyenkor nagyobb a forgalom.

Kérjük, ne parkolj a belső udvarban – az magánterület.
A közelben van McDonald’s és Új Buda Center parkoló is, ha máshol nem találnál helyet.

6. Handpankölcsönzés

Az iskola hangszerei a kurzus idejére rendelkezésre állnak, de nem kölcsönözhetők elvitelre.
Ha szeretnél otthon is gyakorolni, partnerünknél – a Handpankölcsönző oldalán – többféle hangszer közül is válogathatsz.

Irány a Handpan Élménynap!

Jelentkezés 3 egyszerű lépésben

1. Űrlap kitöltése

Töltsd ki a megrendelő űrlapot és kattints a jelentkezés gombra.

2. Fizetés

Fizesd ki egyszerűen a jegyedet bankkártyával.

3. Játék

Gyere és add át magad a közös zenélés örömének!

Megrendelő űrlap

GYIK

Maradtak még kérdéseid a Handpan Élménynappal kapcsolatban?

Igen! A Handpan Élménynap kifejezetten kezdőknek szól, semmilyen zenei előképzettség nem szükséges. Már az első percekben hangot csalsz ki a hangszerből – sikerélményt adunk az első pillanattól.

Nem kell tökéletesen „ütemre” játszanod – ez nem zeneóra, hanem élmény. A közös flow segít abban, hogy fokozatosan hangolódj rá a zenélés ritmusára, türelemmel és játékosan.

A handpan lágy, rezonáló hangja segít lelassulni, megnyugodni és befelé figyelni. A kurzus során ezt a hangzást használjuk arra, hogy fokozatosan elmélyülj – nyitott, egyszerű jelenlétben, mindenféle elvárás nélkül.

Jelentkezés lemondását az élménynap előtt több mint 10 nappal tudjuk elfogadni. Kérjük, lemondási szándékod az info@puretonemusic.hu e-mail címen jelezd felénk. Ha ennél hamarabb, azaz 10 napon belül mondanád le a kurzust, kérjük, keress valakit magad helyett, aki részt tud venni a foglalt dátumon – mivel az esemény nem személyhez kötött, tetszőlegesen átruházható másra.

Hasonlóan a lemondáshoz, átregisztrálásra, csak minimum 10 nappal az élménynap előtt van lehetőség, az átregisztrálási kérelmet írásban fogadjuk el az info@puretonemusic.hu email címen.

Nem, az iskola hangszerei nem bérelhetőek hiszen folyamatosan oktatás zajlik rajtuk. Ha szeretnél hazavinni egy handpant pár hétre-hónapra mielőtt beruháznál egy sajátra, akkor keresd hivatalos partnerünket a Handpankölcsönzőt!

Ha lehetőség van rá akkor a “D Kurd” hangolást javasoljuk, mivel a kompozíciók erre a skálára épülnek. Megfelelő lehet még a “C# Annaziska”, vagy “E Kurd” hangolás, de a kezdeti időszakban valójában bármilyen handpan megteszi, a lényeg, hogy napi szinten kézben legyen a hangszer és gyakorolni tudd az alaptechnikákat.

A kurzusokat a Pure Tone Handpaniskolában tartjuk melynek címe:

Budapest, 1117, Budafoki út 111-113, piros postaláda melletti bejárat. (A pontos odajutást emailben küldjük)

Az élménynapot szándékosan kis létszámban, maximum 10 fő részvételével tartjuk. Így mindenki személyes figyelmet kap, és még intimebb, elmélyültebb zenei élmény jön létre. A helyek gyorsan betelnek – érdemes időben lefoglalni a helyed.

A helyszín előtt nem kell parkolásért fizetni, illetve a hétvégi időpontokban bőven van szabad parkoló hely. 

Nincs életkorbeli megkötésünk, viszont fontos, hogy a fiatalabb gyerkőcök átérjék a hangszert, illetve saját érdeklődésük meglegyen a zene és a handpan iránt. 
Kb. 6 éves kor felett ajánlott a workshop.

Igen! Először is ajánlott elolvasni ingyenes vásárlási útmutatónkat! 

Iskolánk a nemzetközileg is elismert MAG Instruments handpan manufaktúra hivatalos partnere,  így az iskola tanítványai kedvezményekre is jogosultak, erről kérdezd oktatóinkat. Bármilyen gyártó hangszerét is választod, mi segítünk az őszinte szakmai véleményünkkel.

Itt találod az ajánlott dokumentumfilmet az eredeti Svájci hangszer történetéről. 

Foglald le a helyed – a tíz hely gyorsan betelik.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

A süti egy olyan kis adategyüttes (változó tartalmú, alfanumerikus információ csomag), amelyet az Ön által böngészett webhely szervere küld az Ön eszközére. A süti az Ön számítógépének, telefonjának vagy táblagépének böngészőprogramjában eltárolódik, majd ezt később a küldő szerver onnan kiolvashatja. A sütit más webhely nem képes elolvasni, csak amely azt elhelyezte. A sütik tájékoztatnak bennünket a látogatók webhely használatával kapcsolatos szokásairól. A sütiket különböző célokra lehet felhasználni; így pl. a webhely látogatottságának mérésére, illetve a böngészés megkönnyítésére a webhelyen belül korábban megnyitott oldalak megjegyzésével. Egy süti sem tartalmaz olyan személyes adatot, amely közvetlenül lehetővé tenné bárki számára az Ön e-mailen, telefonon, vagy hagyományos postai úton történő elérését. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató eszközének felismerésére alkalmasak. Ha nem kívánja elfogadni a webhelyen a sütik használatát, akkor az Ön által használt webböngészőt oly módon is beállíthatja, hogy a program üzenettel tájékoztassa Önt a sütik elhelyezéséről, illetve, hogy megakadályozza azok elhelyezését.

Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütik alkalmazásáról szóló tájékoztatóhoz való hozzájárulását.

Tudjon meg többet Adatkezelési tájékoztatóban arról, kik vagyunk, hogyan léphet velünk kapcsolatba és hogyan dolgozzunk fel a személyes adatokat.